a teljesség felé

Esküszöm, hogy nem fogok hányni
 Mondtam a taxisnak az Astorián
 Aztán persze, hogy széthánytam mindent
 És pénzem sem volt egyáltalán
 De ez nem csak az én hibám, nem lehet mindig mindent az én nyakamba varrni
 Csak egy elrontott éjszaka vége
 És úgyse fogok rá emlékezni
 Úgyhogy szétvertem az öklöm egy trafóház ajtaján
 És felszálltam a buszra ami hazavitt hozzád
 Egymillió hétszázezer ember figyeli minden lépésemet
 Mégis ez az egyetlen város
 Ahol viszonylag szabad lehetek
 Pedig csak akkor maradok egyedül, ha tényleg egyedül akarok lenni
 De próbálj meg olyan helyen élni,
 Ahol csütörtök este nincsen semmi
 Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink
 Felkelünk
 Dolgozunk
 Berúgunk
 Lefekszünk
 Felkelünk megint
 Farmerdzsekiben járok és próbálok leszokni mindenről
 A falnak támaszkodva szívom az utolsó slukkot az utolsó cigimből
 Mielőtt elnyomnám a csikket mint a kisebbrendűségi
 Fiatal vagyok és fáradt de legalább értem, hogy miért vagyok még itt
 Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink
 Felkelünk
 Dolgozunk
 Berúgunk
 Lefekszünk
 Felkelünk megint
 Annyira utálom amikor
 Felteszem valamire az életem
 Aztán jön valaki és megcsinálja sokkal jobban csak úgy mellékesen
 Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink
 Felkelünk
 Dolgozunk
 Berúgunk
 Lefekszünk
 Felkelünk megint
 Akármilyen meglepő mégiscsak ezek a legszebb éveink
 Felkelünk
 Dolgozunk
 Berúgunk
 Lefekszünk
 Felkelünk megint