Fallen Leaves

Az ősz átka mindent felemésztett.
 A fák koronái a földön enyésznek.
 Megsárgult, elhalt Lombok,
 Arany tengerben várják a holnapot.
 Várnak és várnak az örök magányra,
 De a szél viszi őket az ismeretlen tájra,
 Idegen földre és idegen tájra,
 Nem jutnak el az örök halálba.
 Némán hangtalanul,
 Ködként foszlik szét ez az élet.
 Mint az elszáradt levél,
 Mely egy őszi estén,
 Örökre a földre hull.
 Betemet mint a frissen leesett hó,
 Elrejtve és elfeledve.
 Az ősz átka mindent elér.
 Végtelen álmokat tép szét.
 Az ébredést viszi magával.
 Az örök homály birodalmába.
 Fáklyát gyújt az elveszett világban,
 Fényt visz az átkozott ingoványba.
 Félelemtől reszket a csend,
 De soha nem pusztult eddig még el.
 Farkasok üvöltik a hajnal hangját.
 Fátyolos éjt köddé változtatják.
 A nappalt dicsőítik az éjjelek után,
 Mert nem némasággal várják a mát.
 És végül itt maradsz a sötét pagonyban.
 Mert várnod kell míg félsz,
 A végső őszi éjtől.