A Nap és Szél háza

Szegény asszony, volt néki hét fia
 Járt nap nap után napszámba
 Egy nap nem kapott már más egyebet
 Egyetlen csupor sebes tejet
 Lelkére kötötte a hét fiúnak
 Minden ételük e kis tej
 Nem szabad hozzája nyúlni, elébb
 Szaporítni kell liszttel
 Asszony este jő, és csepp tej se volt
 Mérgében mondá fiúknak
 Most, ha megettétek mind a tejet
 Heten hét hollóvá váljatok
 Búsula az asszony, hogy tudta ő
 Édes vérit így átkozni
 Repül a hét holló, vissza se jő
 Gyermek nélkül kellett maradni
 Hogyha Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát
 Holdra nézne, Szél sírja bánatát
 Csendre lelke nem talál, sírás sem békít
 Hét holló az égből nem jön vissza már
 Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát
 Holdra nézne, Szél sírja bánatát
 Csendre lelke nem talál, sírás sem békít
 Hét holló az égből nem jön vissza már
 Sziklák, kövek, hát beszéljetek!
 Fák, csillagok se hallgassatok!
 Véreim, hét szép hollófiam, megtaláljatok!
 Nem láthatod már hét szép fiad
 Nem tudhatod, lábuk merre jár
 Testvér, ha volna, cinkemadár ő segíthetne talán
 Elindult hát végre táltos fiú
 Testvéri nyomát föllelni
 Nap házában, Szél házában ha járt
 Szél mondta végül, mit kell tenni
 Malom őrlé testük, de nem halnak el
 Véred cseppentsd ételükbe
 Hét fiúnak átkát az töri meg
 Együtt lesztek mindörökre
 Fényesen ragyog nyolc csillag fenn az égen
 Ragyognak talán, míg világ a világ
 Asszony, hogyha eljő nyári éjjel
 Felnézve látja együtt nyolc fiát
 Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen
 Ragyog már talán, míg világ a világ
 El nem választja őket többé már semmi
 Fényük beragyogja nyári éjszakát
 Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen
 Ragyog már talán, míg világ a világ
 El nem választja őket többé már semmi
 Fényük beragyogja nyári éjszakát